Üdvözöljük Súr Község hivatalos honlapján

 

Üdvözöljük Súr község honlapján!

 


 

Magyar (HU) / English (EN) / Deutsch (DE)

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Örömmel és tisztelettel köszöntöm Súr község Önkormányzatának Képviselő-testülete és polgárai nevében településünk honlapján.
Bővebben...

Hálaadásért szóltak a harangok

"Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek lelki házzá…"

A súri evangélikus templom külső felújítására már több mint három éve került sor, és szintén 2011-ben csendült fel először a harangjáték is, mely azóta is napi több alkalommal jelzi az idő múlását. S, hogy mit takart a szép külső? Méltatlan belső állapotot, málladozó vakolatot. Mígnem az evangélikus egyházközség Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület pályázatán 27.673.121.- forint vissza nem térítendő támogatást nyert arra a célra, hogy templomunk belső tere is megújulhasson. A felújítás magába foglalta a teljes aljzat szigetelését, járólapozást, oldalfalak vakolását, villanyszerelést, festő – és asztalosmunkákat. A kivitelező munkásai mellett súri kezek is szorgoskodtak a munkálatok során, segítettek festésben, takarításban, így a szakszerű kivitelezésnek, gyors munkának, lelkes híveknek köszönhetően 2014.06.28-án, szombaton 10:00-kor hálaadásra hívták a harangok a híveket a megújult evangélikus templom épületébe.

Ezen a napon azonban nemcsak az épület megújulásáért adtak hálát a súriak, hanem köszönetet mondhattak azért is, hogy 34 év után újra helyben lakó súri lelkész vezeti a közösséget, Nagy Gábor személyében. Egy falu életében nagyon fontos a lelkipásztor, az egyházi vezető személye. Fontos, hogy összekovácsolja a gyülekezetet és hidakat építsen más felekezetekhez. A Tisztelendő Úr már 4 éve építő, alázatos és áldásos munkával szolgálja településünket, s most ezen a kettős ünnepen a hálaadó istentisztelet keretében Szarka István esperes beiktatta hivatalába Nagy Gábor megválasztott parókus lelkészt, aki a Súri Evangélikus Egyházközség 1715-től fellelhető történetében a 15. beiktatott, helyben lakó lelkész.

A kettős ünnep alkalmával elhangzott köszöntők egybehangzóan kívánták, hogy a felújított templom és az új lelkész egyaránt isten szolgálatában álljon, a hit és az összetartás adjon erőt ahhoz, hogy Isten házát megőrizhessük és átadhassuk a jövendő nemzedékeknek is.

>> Címlap Hírek Egyházi hírek Hálaadásért szóltak a harangok