Üdvözöljük Súr Község hivatalos honlapján

 

Üdvözöljük Súr község honlapján!

 


 

Magyar (HU) / English (EN) / Deutsch (DE)

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Örömmel és tisztelettel köszöntöm Súr község Önkormányzatának Képviselő-testülete és polgárai nevében településünk honlapján.
Bővebben...

Téltemető –tavaszváró február

Mozgalmas februárban volt része településünknek, s elmondható, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találthatott magának való programot a hónap folyamán. Farsangi bálok, téltemetés… szinte minden hétvégére jutott rendezvény.  

A mulatságokat a Diákönkormányzat által rendezett farsangi bál nyitotta február 8-án, ahol nemcsak a diákok, hanem a jövőbeli tanulók is kellemesen szórakoztak.  A kisebbek nagy izgalommal, titkolózással készültek a bálra, ahol az alsó tagozatosok többnyire mesefigurákat választottak jelmezül, de megjelentek az aktuális sorozatok szereplői is.  A harmadik, ötödik és a hatodik osztályosok egy-egy humoros jelenetet adtak elő. Az egyéni jelmezesek versenyét a strucc nyerte, míg a csoportos fellépések közül a zsűri a Súri csillag születik című produkciót tartotta legjobbnak. A jelmezverseny díjait a Szülői Közösség ajánlotta fel. A délutáni programot arcfestés, táncverseny, székfoglaló, limbóverseny és tombolasorsolás gazdagította. A büfé egész délután üzemelt, köszönve a szülőknek, akik finomabbnál-finomabb süteményekkel gazdagították a büfé kínálatát. 

 

 

 

 

 

 

Még ki sem hűlt az iskolások után a Művelődési ház, mikor a felnőttek tölthettek el egy estét fergeteges hangulatban a farsangi báljukon. Nagy Zoltán talpalávalói mindenkit megmozgattak, a szünetben pedig tombolán sorsolták ki a felajánlott ajándékokat. S, hogy a mókából nem lehet sosem kinőni, ezt bizonyította, hogy jobbnál-jobb jelmezek vonultak fel a zsűri előtt, melyeket tortával jutalmaztak a szervezők.

 

 

 

 

 

 

A hagyományokhoz híven, óvodánkban is megrendezték a farsangi mulatságot, ahol szinte minden kisgyerek jelmezbe öltözött az óvónénik nagy örömére, akik megörvendeztették azzal a gyerekeket, hogy most ők is maskarákba bújtak. Az egész délelőtt versenyekkel, ügyességi játékokkal, tánccal és nótázással telt. A kedves szülőknek köszönhetően pedig a gyerekek, jót falatozhattak a süteményekből, gyümölcsből, rágcsálnivalókból!

 

 

 

 

 

 

Miután minden korosztály kitáncolta magát, igencsak elérkezett a február vége, és nagyon vártuk a tavaszt. Hogy hamarabb megjöjjön hagyományainkhoz híven eltemettük a telet és február 28-án zajos fáklyás menttel vittük a kisze bábot a Kokas tanyára, hogy a rátűzött rossz dolgokat jelképező cédulákkal együtt máglyára vessük és a tűz martalékává váljon. Az idei évben egy kis meglepetést is csempészet az Önkormányzat a hagyományos programhoz. Nemcsak hurka-kolbász, tea és forralt bor várta a felvonulókat, hanem a Hestia tűzzsonglőr csoport műsorán is elámulhattak a nézők. A pörgős-tüzes produkciót követően, felgyulladt a máglya lángja, s annak elhamvadásáig jó hangulatú beszélgetések közepette zavartuk el a községünkről a februárt s a telet. Köszöntünk március, köszöntünk tavasz!

 

 

 

 

 

 

A programokon készült fotókat megtekinthetik a honlapunkon a képgalériák menüpont alatt, az elkészült videofelvételek pedig a Súr Tv ikonra kattintva láthatók.

 

>> Címlap Hírek Téltemető –tavaszváró február