Jöjjön a tavasz....
Lassan túl vagyunk az év negyedén, de a téli időszakon –reméljük –mindenképp. Eljött hát az ideje a számadásnak, nézzük mi is történt kis községünkben a 2015. év elején. Az igazi téli időjárás Súrra is megkésve érkezett, de ha már ideért, próbáltuk kihasználni a kellemes oldalát. Hatalmas hóemberek készültek a faluba, a gyerekek kihasználták a Rendezvénytér mini-jégpályáját, sőt a Kokas tanyán rendezett téli kikapcsolódáson is sokan élvezték a hó nyújtotta örömöket: hó-várat építettek, csúszkáltak, majd előkerültek a szánkók és egyéb csúszó alkalmatosságok is. Meleg tea, forralt bor emelte a hangulatot. A téllel együtt a téli népszokások felelevenítésére is sor került. Az iskolások Molnárné Sógorka Veronika vezetésével „balázsolni” indultak, s nem csak a helyi családoknál, óvodában, hanem a szomszédos településeken is kellemes pillanatokat varázsoltak a felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt.
Iskolásaink, óvodásaink, sőt a felnőttek is nagyon várták a farsangi időszakot. Izgalommal készülődött mindenki, készültek a jelmezek, farsangi díszek. A mulatságok sorát az ovisok kezdték február 14-én. Ötletesnél-ötletesebb jelmezek kerültek az apróságokra, melyeket büszkén mutattak meg a jelmezes felvonuláson. A bemutatkozások után kezdődött a móka, kacagás. Farsangi játékok, vetélkedők gondoskodtak a délelőtt tartalmas eltöltéséről, majd a szülők által felajánlott csemegékből megterített asztaloknál fejezték be a mulatságot a legkisebbek.
A felnőttek bálja sem váratott magára, következő szombaton ők rophatták a Szülői Közösségek által szervezett bálon hajnalig. A hagyományokhoz híven ezen a mulatságon is sokan bújtak jelmezbe.
A farsangi bálok sorát az iskolások zárták az idei évben. Az ő maszkabáljuk is nagyon jó hangulatban telt. Mintegy 50 diák öltözött jelmezbe, nehéz dolga volt a zsűrinek kiválasztani közülük a legegyedibbet. A szoros pontversenyt csupán egy ponttal nyerte meg a kukorica, őt követte a Rubik kocka és a zsiráf. A hercegnők, ninják, indiánok és pillangók mellett apáca, múmia, akvárium, legoemberke, angry bird és még sok-sok ötletes jelmezes vonult fel. Nagy sikert aratott a 4. osztályosok fekete-fehér tánca, és a 8. osztályosok „ A fiúk a bányában dolgoznak” című előadása is. A délután folyamán limbó versenyen mérhették össze hajlékonyságukat a diákok, de hosszú sor állt az arcfestésnél és a csillámtetoválásnál is. A szülők jóvoltából értékes tombolanyeremények kerültek kisorsolásra a nap végén.
Ez a hónap azonban nem csak mulatságokról szólt, komoly munkák folytak az iskolában, óvodában és a településen egyaránt. A nagycsoportosok játékos foglalkozások keretében készülnek az iskolára, hittanfoglalkozásokon vesznek részt, a kisebbek is sokat kézműveskednek, nagyokat kirándulnak a faluban. Az iskolások nagyon szép eredménnyel képviselték településünket az ászári szavalóversenyen, a nyolcadikosok megkezdték a továbbtanulással járó teendőket. Februárban a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja alkalmából a diákok könyvekkel lepték meg egymást, az ovisokat. A kezdeményezés során közel 100 könyv cserélt gazdát az oktatási intézményekben. Nem csak a gyerekek a felnőttek is igyekeztek hasznosan tölteni a hosszú téli estéket. Az NMI támogatásával indult „Újra öltünk és örökítünk” programon a hímzés „tudományát” elevenítették fel és születtek szebbnél-szebb alkotások.
Februárban újra foglalkozott a média településünkkel: Súron február 1-vel ugyanis bevezetésre került a földadó. Ennek hatására február 11-én reggel 10 órától délután 4 óráig a helyi gazdálkodók forgalomlassító demonstrációt szerveztek, petíciót adtak át a polgármesternek, ám a válaszát már meg sem várták. Miért is tette meg ezt a lépést önkormányzatunk? Mivel feladatai - más önkormányzatokhoz hasonlóan - folyamatosan nőnek, ugyanakkor nem, vagy csak részben kap állami támogatást azok megoldásához. Mivel a már korábban megállapított fizetési kötelezettségek mértékét az nem kívánja emelni így döntött a földadó bevezetése mellett. S bár megérti az érintettek tiltakozását, de a tüntetés után sem változtat a képviselők testülete a korábbi döntésén.
Beszámolónk végén még egy vidám eseményről számolunk be: március 7-én eltemettük a telet! A Szabadság térről lovas kocsival, hangos kiáltozásokkal indult a tarka, álarcos menet a Rendezvény térre, ahol már hatalmas máglya várta, hogy a kiszebábot rávessék. Az óvodások, iskolások téltemető műsora után felgyúltak a lángok elhamvadt a kisze s vele minden rossz és hideg. A résztvevők sötétedésig múlatták az időt, beszélgetve, anekdotázva, míg a gyerekek hangosan skandálták:
Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!
A rendezvényeken készült fotókat, videofelvételeket a a Súr tv menüpont alatt, illetve településünk facebook oldalán is megtekinthetik.