Üdvözöljük Súr Község hivatalos honlapján

 

Üdvözöljük Súr község honlapján!

 


 

Magyar (HU) / English (EN) / Deutsch (DE)

There isn't any images, Please upload via modules management in admin section

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Örömmel és tisztelettel köszöntöm Súr község Önkormányzatának Képviselő-testülete és polgárai nevében településünk honlapján.
Bővebben...

Így telt Súron a 2016-os év vége

Megérkezett az újesztendő, kihívásokkal, munkával és sok-sok programmal köszöntve településünk lakosságát. De hogyan is telt Súron az év utolsó hónapja – összefoglalónk igyekszik feleleveníteni a decemberi emlékeket.

Elsőként ünnepi díszbe öltöztettük településünket, a "Mesél a téli erdő" dekorációt Szántó Renáta álmodta - alkotta meg a lakosság nagy örömére.Az állatkák mellett hóemberek, manócskák bújtak meg mindenfelé és helyükre kerültek az iskolások, óvodások karácsonyfái is.

 

 

 

 

 

 

A település fenyőfája teljes fényében pompázott az adventi koszorúnk mellett, ahol az adventi várakozás vasárnapjain a helyi felekezetek ünnepi műsorát hallgatta meg a falu lakossága. Immár nyolcadik éve, hogy az adventi vasárnapok üzenetét közösen hallgatjuk a falu főterén erősítve ezzel az összetartozást és közösségi élménnyé varázsolva a várakozás időszakát.  Hamar megérkezett a Télapó bácsi is, nem sajnálta az idejét, ellátogatott az óvodásainkhoz és az iskolásainkhoz is.

 

 

 

 

 

 

A gyerekek mindkét helyen műsorral kedveskedtek neki az ajándékért cserébe. Mikulásunk este még otthonukban is meglátogatta az apróságokat, sőt elidőzött annyit településünkön, hogy a december 10-i falukarácsonyunkon is elővette feneketlen zsákját és mindenkinek jutott belőle egy kis édesség.  Ezen az alkalmon a közös ünneplés során az óvodások, iskolások mellett fellépett a Garabonciás együttes is, és a hagyományokhoz híven elismerésünket fejeztük ki azok iránt, akik Súr Község fejlesztése, elismertsége, értékeinek megóvása és kultúrájának ápolása terén kiemelkedőt alkottak. Az idei falukarácsonyi ünnepségen Ackermann-né Bakai Veronika, Bálesné Érsek Eleonóra, Guzs Márta, Molnárné Sógorka Veronika, Pék László, Somogyi Béla, Morvai Attila részesült elismerésben, kiknek munkáját ez úton is köszönjük.

 

 

 

 

 

 

December 17-én a Művelődési házban gyűltünk össze iskolásaink karácsonyi gáláján hogy néhány meghitt pillanatot töltsünk el együtt, félretéve az ünnepekkel járó készülődést. A mazsorettesek produkciói után egyéni, és közös műsorszámok következtek, melyek Jézus születésétől napjaink karácsonyáig kalauzoltak bennünket sok verssel, mesével, dallal és zenével.

 

 

 

 

 

Reméljük, hogy a 2017-es esztendő is bővelkedni fog közös programokban, melyre sok szeretettel várunk mindenkit, hisz ezek a közös alkalmak azok, melyek közösséggé varázsolják a falu lakosságát! 

A decemberi programokon készült fotókat megtekinthetik honlapunkon a fotógaléria menüpont alatt, a videofelvételeket pedig a Súr Tv alkalmazással nézhetik vissza.  Keressék fel községünk facebook oldalát is, hol a jövőben is napra kész hírekkel, beszámolókkal várjuk Önöket. 

>> Címlap Hírek Így telt Súron a 2016-os év vége