Harmadoló beszámoló
Lassan eltelik a 2017. év első harmada, mely bővelkedett eseményekben. A februári farsangolás időszakából a település apraja-nagyja kivette a részét, báloztak a felnőttek, ovisok, iskolások. Ötletes jelmezek, mulatságos műsorok, tombola, zene gondoskodott a jó hangulatról.
A farsangolások végezetével több - kevesebb sikerrel eltemettük a telet is.Bátran mondhatjuk, hogy itt Súron, mi mindent megtettünk a tél elűzésének érdekében! Verseltünk, énekeltünk, táncoltunk, zajongtunk és persze máglyára vetettük a kiszét is.Az óvodások és az iskolások is a néphagyományokat felelevenítő műsorral készültek a rendezvényre, melyen paraszti komédia, közös télűző tánc volt, s vendégeink között pedig felbukkantak a busók is.
Arany János születésének 200. évfordulóján, 2017. március 2-án kezdődtek meg iskolánkban az Arany napok, mellyel a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb költője, műfordítója, s egyben iskolánk névadója előtt tisztelegett településünk oktatási intézménye és a falu lakossága. A koncert, vetélkedők, kézműves foglalkozások mellett a diákok és a pedagógusok 1817 méteres futással is tisztelegtek a költő emlékének.
Március 15-én községünk lakossága az 1848-49-es forradalom hőseire emlékezett egy nagyon színvonalas, megindító műsor keretében.
Március végén már nagyon vártuk a tavaszt, településünk főterén tavaszköszöntő installáció fogadta a lakókat és kirándulókat: nyuszikkal, számos tojással és erdei állatokkal.
Beszámolónk végén még egy büszkeségünket szeretnénk megosztani olvasóinkkal: mazsoretteseink sok-sok munkával eltöltött idő után, első alkalommal vettek részt megmérettetésen, és nagyon szép eredménnyel. A Magyar Látványtánc Sportszövetség területi kvalifikációs versenyén a Madlen csoport ezüst minősítést szerzett, az Indira csoport pedig III. helyezést ért el, s eredményükkel bejutottak az országos döntőbe! Szép volt lányok, hajrá Cirill, hajrá Súr!