A Lombkoronasétány ünnepélyes átadása
A tavalyi országos szavazáson elnyert „Magyarország legszebb fekvésű települése” cím nagy dicsőség községünknek, de egyben nagy felelősséget is rótt ránk. Az ezzel a címmel járó lehetőségekkel nem csak, hogy élni kell, hanem nap, mint nap tenni is kell azért, hogy megmutassuk, kiérdemelten használjuk ezt a „titulust”. S mi súriak igyekszünk is érte tenni, mikor parkosítunk, mikor ápoljuk, védjük értékeinket, mikor összeszedjük a szemetet, vagy éppen mikor a pályázati lehetőségeket mérlegeljük. Egy kistelepülés életében nagy dolog minden beruházást, fejlesztést végrehajtani, de olyan fejlesztést, amely a kötelező önkormányzati feladatokon kívül van, még nehezebb. Így hát nagy fába vágta a fejszét önkormányzatunk, mikor eltervezte, hogy újabb turisztikai látványossággal bővítjük településünk nevezetességeinek sorát és az Urasági szőlőbe lombkoronasétányt fogunk építeni.Mivel erre a beruházásra önkormányzati forrást nem tudtunk elkülöníteni, így a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának keretében igényeltünk, és kaptunk is támogatást a terveink megvalósítására. A munkálatok megkezdődtek, és augusztus 19-én sor kerülhetett az ünnepélyes szalagátvágásra is, melyet követően már hivatalosan is birtokba vehették a turisták a lombok között átívelő sétányt. S miért mondjuk, hogy hivatalosan? Nagy örömünkre szolgált, hogy már az ünnepséget megelőző egy-két hétben is nagy volt a forgalom a sétány környékén, családok, baráti társaságok, táborozók jöttek el, csodálták meg a szemük elé táruló bakonyi panorámát a lombok közül. Természetesen azért szép számmal akadtak olyanok is, kik első alkalommal az ünnepség során merészkedtek a sétányra és mentek végig a maximálisan biztonságos, védőhálóval mindenhol ellátott építményen.
Az ünnepélyes átadón az iskolások műsorát követően Sógorka Miklós polgármester köszöntötte a szép számmal egybegyűlt látogatókat, majd Czunyiné dr. Bertalan Judit, Országgyűlési Képviselő Asszony és Kancz Csaba Kormánymegbízott, Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal vezetője mondott beszédet, kik egyaránt méltatták mind az ötletet, mind a kivitelezést. Semes-Bogya Eszter énekét követően játékos rókavadászaton vettek részt a gyerekek, míg a felnőttek sötétedésig beszélgettek, s csak a lassan eleredő eső vetett véget az estének.
A lombkoronasétány átadásával koránt sincs vége a munkálatoknak. Igyekszünk a pihenőpark elnevezésnek is megfelelni, a kötélcsúszda mellé játszóházat telepítünk a gyermekek számára, így míg a szülők a kilátásban gyönyörködnek a kisebbek sem unatkoznak. Az Urasági szőlőben folyó munkák mellett folyamatosan megtisztításra és kitáblázásra kerül településünk határában 9 db túraútvonal közel 70 km hosszúságban. Elkészíttettük a túraútvonal jelző táblákat, információs térképeket, felújításra került a Bükksaroknál lévő gémeskút. A jövőben a Szőlőhegyi kilátó ponthoz terepasztalt helyezünk el és a túraútvonalak mentén több pihenőhely is létesül majd. Mert Súr nem csak a lombkorona sétányról gyönyörű, csodálatos kilátás van a Szőlőhegyi magaslati pontról, vagy a Magas utcában tervezett mezítlábas parkból is. A panoráma megcsodálását követően, mindenkinek érdemes ellátogatnia a szépen parkosított horgásztavunkhoz, a Vörös-ér mentén végigsétálni és rácsodálkozni a Teremtő által nekünk adott természeti kincsekre, hisz ne feledjük:
"Az élet annak kínál szépet...aki észre is tudja venni"(Léria Dipán)
Az átadó ünnepségen készült fotókat megtekinthetik településünk honlapján a „képgaléria” menüpont alatt, illetve településünk facebook oldalán.