Fejlesztések tükrében a 2018-as esztendő
Ismét elröppent egy év. Ilyenkor sokan számot vetnek az elmúlt esztendővel, végig gondolják az előző év történéseit, milyen kihívásokkal álltak szembe, mit sikerült megvalósítani és mit nem. Így van ezzel önkormányzatunk is. Végigjárva a falut, végigpörgetve közösségi oldalunkat - ahol igyekszünk beszámolni minden jelentősebb eseményről-, láthatjuk, hogy a 2018-as év bővelkedett Súron kihívásokba, tervek megvalósításában, és sajnos voltak olyan elképzelések is, melyek támogatás hiányában nem valósultak meg. De miről is szólt Súron a 2018-as év a fejlesztések területén? Mit értünk el, és minek a megvalósítása várat még magára?
Településünk lakosainak legérzékenyebb pontja – érthető módon – az önkormányzati útszakaszok helyreállítása. Pályázati támogatásokból és a közmunkaprogram segítségével az elmúlt évben több mint ezer méternyi belterületi útszakasz aszfaltozására került sor. A munkálatok a Damjanich utca 2017-ben elmaradt felső szakaszával kezdődtek, s ezzel párhuzamosan március végén a Táncsics utca teljes hosszában (300 m.) és a Hársfa utca 340 méteres szakaszán kerültek bevetésre a munkagépek. Felújításra került a Honvéd utca, ahol az árok fedőlapozása és víznyelő rács elhelyezése is megtörtént. Mintegy karácsonyi ajándékként pedig egy vis maior pályázat keretében elnyert 43,2 M forint támogatásból megtörtént az Árpád utca helyreállítása is. Részben közfoglalkoztatási program, részben saját forrás terhéreaCsatkai utcában végeztünk útjavítási munkálatokat, valamint a közösségi közlekedés fejlesztésének érdekében autóbusz-forduló, buszöböl és peron kialakítására került sor a Szabadság téren, és szemfülességünknek köszönhetően a finisher gépben és a teherautókban maradt aszfalt összekaparásából a szegélykő melletti keskeny sáv aszfaltozása is megvalósult, mely a 2016-os térkövezés óta váratott magára. Bár nem aszfaltozás és nem belterület, de érdemes megemlíteni az útfelújítások sorában a Szentkút felé vezető külterületi út helyreállítását is, mely 900 méteres részen valósult meg 2018-ban, így már csak 300 méter hiányzik a teljes szakasz javításához.
Szép eredményeket értünk el a gyalogos közlekedés feltételeinek javításának terén is. A közfoglalkoztatási program keretében a tavalyi évben elkészült az Attila utca járda burkolatának felújítása 370 folyóméter hosszúságban (emellett ebben az utcában 60 méter árok helyreállítására is sor került). A Kossuth utca páros oldalán a Kultúrháztól a Kőbalta Sörözőig készült új járda burkolat, valamint az utca páratlan oldalán Kistelepülési Pályázati Alap keretében 100 méter hosszúságban sikerült megvalósítani a járda helyreállítását.
A 2018-as év azonban nem csak a közlekedési viszonyok normalizálásáról szólt. A „Magyarország legszebbfekvésű települése” cím olyan védjegye lett településünknek, melynek köszönhetően érezhetően nőtt az ide látogató turisták száma. Fontosnak tartottuk, hogy mind ők, mind a település lakossága minden évszakban élvezhesse a természet nyújtotta felüdülés lehetőségeit, túrázhasson kedvére környékünkön. 94 db túraútvonal-jelző tábla kihelyezésével könnyítettük meg a kirándulást kedvelők dolgát, kik településünket és közvetlen környékét így már 9 kitáblázott, összességében kb.53 kilométer hosszúságú túraútvonalon járhatják be. Nagy örömünkre szolgálnak a településünk szépségét méltató elismerő szavak, s igyekszünk is tenni a dicséretekért. Tavasszal és ősszel az „Arborétum falu” projekt keretében újabb növényültetések valósultak meg, így már közel 80 db egyed kiültetése történt meg, minimális kipusztulás mellett. A rózsák és levendulák is szépen fejlődnek,csodálatos látványt nyújtanak, a lelkiismeretes gondozást bő virágzással hálálják meg minden lakó örömére.
Természetesen nemcsak az újonnan teremtett értékek a fontosak. Fontosnak tartjuk a régebbi fejlesztések, eredmények folyamatos gondozását, karbantartását, a településüzemeltetési feladatok ellátását is. Az akácosunk metszése, a temető gondozása, a közterületi fűnyírások, a közterületre kiültetett növények, virágok gondozása, a Lombkorona sétány- és erdei pihenőpark karbantartása, a labdarúgópálya nézőtéri padjainak cseréje mellett évszakonként megújuló közterületi dekorációkkal is szépítjük településünket.
Közintézményeinket a karbantartás mellett, - pályázati forrásokat kutatva – próbáljuk fejleszteni, vagy akár számukat növelni. a 2018-as esztendő ebből a szempontból is hozott eredményt. Teleházunk már Digitális Jólét Program Pont-ként működik, s a címmel ingyen wifi és új eszközök, laptopok, projektor, táblagépek kerültek használatba. Az óvoda étkezőjébe étkező bútorok beszerzésére került sor, 10 db új asztal és 60 db szék szolgálja az étkeztetésben résztvevőket. A Balatonalmádi nyaralóba szintén pályázati forrásból történt meg a konyhagépek és bútorok beszerzése 4,1 M Ft értékben. Mégis amire legbüszkébbek vagyunk, vagy leszünk, ha elkészül, az az Árpád utcai Közösségi ház és turistaszálló, melynek kialakítására a közfoglalkoztatási program keretében kerül sor.A terv szerint elsősorban közösségi célokat szolgál majd az épület (nyugdíjas klub, ifjúság, szakkörök, stb.), ahol együtt lehetnek az azonos érdeklődésű emberek ahol kézműves foglalkozások lehetnek (pl. tojásfestés, adventi koszorú készítése, Márton napi lámpás, tökfaragás), a nyugdíjasok szülinapozhatnak, lehet masszírozás vagy akár egy iskolai főzőszakkör. A Magas utcai mezítlábas park és kempingező hely melletti épület a turistákat is szolgálhatná, ahol a sátrazók mellett több fő is tudna megszállni, a sátrazók pedig zuhanyozhatnak, fogat moshatnak és a konyhát is használhatnák.
Mindezeket a fejlesztéseket végiggondolva, elmondhatjuk, hogy nagyon szép évet zártunk, de ha számadás, akkor szükségesnek látjuk, hogy hírt adjunk azokról a tervezett beruházásokról is, melyekre sajnos nem került sor. Nem részesült támogatásban az Urasági szőlő útjának felújítása, elutasították a Művelődési ház vis maior pályázatát, és ami leginkább fájó pont önkormányzatunk számára: nem kapott támogatást a Dankó utca felújítására benyújtott pályázatunk, valamint elutasító döntés érkezett a Belügyminisztériumból a Béke utca helyreállítására benyújtott pályázatunkra is. Önkormányzatunk tisztában van a megoldásra váró problémával, „csak” sajnos anyagi forrás nem áll rendelkezésünkre annak megoldására. Amit ígérni tudunk, hogy a továbbiakban is figyelemmel kísérjük a pályázati lehetőségeket és bízunk benne, hogy legközelebb nagyobb sikerrel járunk!
Mivel a kimondott / leírt szónak ereje, varázsa van (ami az előző évben a tervek között szerepel, az a következő évben megvalósulni látszik a legtöbb esetben), szeretnénk még kitérni az idei év fejlesztési terveiről, elképzeléseinkről. Közfoglalkoztatási program keretében a településüzemeltetési munkálatok mellett járda felújításokat és a külterületi utak rendbetételének folytatását tervezzük elvégezni, belterületi útjaink felújításának folytatásaként a Dankó utca, Béke utca, Széchenyi utca, Zenedomb, Csatkai utca, Hársfa utca hiányzó szakasza igényel figyelmet. Szeretnénk egy új utcát nyitni építési telkek kialakítása céljából. Az utak felújítása mellett régi, de nagyon fontos vágyunk, egy tornaterem építése, hogy diákjaink megfelelő körülmények között tornázhassanak, terveink között szerepel a régi Evangélikus Iskola felújítása, új funkcióval való megtöltése, a Magas utcában szabadidőpark / kemping kialakítása.
Hogy mit tartogat számunkra a 2019-es esztendő tizenkét hónapja, azt nem tudhatjuk. De azt tudjuk, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy szűkebb hazánk szépüljön, fejlődjön. Önkormányzatunk szeretne Önökkel közösen munkálkodni azon, hogy a feltörekvő nemzedék is megtalálja helyét, számításait itthon – Súron!