Üdvözöljük Súr Község hivatalos honlapján

 

Üdvözöljük Súr község honlapján!

 


 

Magyar (HU) / English (EN) / Deutsch (DE)

There isn't any images, Please upload via modules management in admin section

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Örömmel és tisztelettel köszöntöm Súr község Önkormányzatának Képviselő-testülete és polgárai nevében településünk honlapján.
Bővebben...

"Ha Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta"

200 éve született Petőfi Sándor a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.... ez idő alatt sokat változott a világ, a haza és szülőföld. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan önkormányzatunk pályázott a Nemzeti Kulturális Alap „Velünk élő Petőfi” pályázatára és 600.000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültünk.  Az elnyert összegből a 2023-as emlékévet szeretnénk színes programokkal emlékezetessé tenni, melyek között szerepel mozgás, játék, kézműves foglalkozás, zenés előadás, szavalóverseny és alkotói pályázat egyaránt.

Az programsorozat megnyitásaként január 1-én a költő születésnapján „Petőfi futást” szervezett önkormányzatunk, melynek helyszíne –nem véletlen- a település Petőfi utcai szakasza volt és stílszerűen a résztvevők 1823 méteren futottak, kocogtak vagy éppen sétáltak.  A közös megmozdulást követően az általános iskola udvarán koccintottunk az új esztendőre, beszéltük át az új év terveit, majd egy rögtönzött focimeccsre is sor került. Bízunk benne, hogy az emlékév rendezvényei között mindenki talál majd érdeklődési körének megfelelőt és jelenlétével megtiszteli programjainkat!

 

 

 

 

 

>> Címlap Hírek Felhívások, tájékoztatások "Ha Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta"