Kapunyitogató a megújult Kultúrházban
Élettel telt meg a Kultúrház 2015.03.13-án, ekkor került sor ugyanis a Kapunyitogató rendezvényre, melynek keretében megtörtént a megújult Művelődési Ház ünnepélyes átadására is. Sógorka Miklós polgármester úr köszöntését követően a Nemzeti Művelődési Intézet képviseletében Pálmai Éva nyitotta meg az Újra öltünk – és örökítünk program keretében a helyi alkotók által készített hímzések kiállítását. Ezt követően került sor a Művelődési ház ünnepélyes átadására. Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőasszony, köznevelésért felelős államtitkár beszédében nagy hangsúlyt fektetett a művelődés terének további hasznos kihasználására, majd a köszöntők után a kivitelezővel közösen átvágták a nemzeti szín szalagot, mellyel megnyitották immár hivatalosan is a felújított Kultúrházat a látogatók előtt. Az ünnepi beszédeket követően a XXI. Amatőr Népművészeti fesztivál fellépői szórakoztatták a közönséget. A Bajóti Asszonykórus, a Kerékteleki Népdalkör a Pótkerék gitártrió kíséretében szebbnél-szebb dalokkal, míg Baracs Szilvia, Baracs Zsolt és Szabó Tibor pedig néptánctudásával kápráztatta el a közönséget. Az előadások után kötetlen program keretében fergeteges táncház vette kezdetét, ahol együtt ropta kicsi és nagy, idős és fiatal, a vállalkozó szelleműek pedig kipróbálhatták a gyertyaöntés tudományát. A délután folyamán mindenki megcsodálhatta a helyi amatőr művészek alkotásait.
Mozgalmas augusztussal búcsúzott a nyár
A csendes júliust mozgalmas augusztus követte településünkön. Rögtön a hónap elején vendégeket fogadhattunk: az erdélyi Sepsiszentgyörgyről és környékéről a testvériskolai program keretében diákok és kísérőik érkeztek Súrra.
A nálunk töltött egy hetet a családi nap mellett, szervezett programok tették színesebbé, melyek keretében nemcsak Budapestet, de Székesfehérvárt és Tapolcát is megismerhették a látogatóink. A helyi házigazdák szívélyes fogadtatását, a családok kedvességét kellemes hangú levélben köszönték meg vendégeink, és jövőre szeretettel várnak mindenkit Erdélybe. Augusztus 15-én „1út nagyrendezvény a Mária Úton-zarándoklás a társadalmasításért” projekt bemutatására került sor az Evangélikus Parókián, hol a Mária Út szakemberinek előadása mellett ismertették a zarándokút mentén található értéketeket is.
Szüreti mulatság
Szeptember 27-én a szüreti mulatság alkalmával újra benépesült az idei év nyarán átadott Rendezvénytér-és Szabadidőpark. Már a délelőtt folyamán szorgos kezek öltöztették őszi díszbe a színpadot, rotyogott a babgulyás az üstben, és folyamatosan gyülekeztek lovasok és kocsisok, traktorosok, hogy, hogy ebéd után elindulhasson a vidám szüreti menet. A felvonulókat mindenhol szeretettel fogadták, bőségesen megvendégelték őket. Első állomáson, a Kokas tanyán az ovisok arattak nagy sikert műsorukkal. A sok finomság mellől nehezen kerekedett fel a menet, pedig még több megálló is várt rájuk.
Súri december
Bár a hó csak karácsony után érkezett meg, de településünkön a december hó nélkül is tartalmasan telt. Az ünnepekre készülve napról-napra szebb lett környezetünk, egyre több dísz jelezte közeleg az advent, a Mikulás, a karácsony ideje. Először az adventi koszorú készült el, majd az általános iskola diákjai és az óvodások által díszített fenyők is kikerültek a Szabadság térre. Rénszarvasok, apró „télmanók” bújtak mag a bokrok között és emlékeztettek bennünket az ünnepek közeledtére.
November utolsó vasárnapján meg is kezdtük a programok sorát. A Katolikus Gyülekezet műsorának kíséretében felgyulladt az első adventi gyertya, melyet sorban követett a többi. 14-én az Őskeresztyén Apostoli Egyház örvendeztette meg műsorával a gyertyagyújtáson megjelenőket, majd 21-én az Evangélikus Felekezet programjára került sor. Ezen a napon hirdettük ki, „Adventi csoda” című pályázatunk eredményét is: Szvák Gergő (Ácsteszér), Vachtler Kata és Ágnes (Súr) és Takács Dorina (Súr) részesült munkájáért tárgyjutalomban.
Az evangélikus parókián is több programot szervezett decemberben lelkészünk: adventi koszorú készítésre gyülekezhettek a lelkes gyerekek és felnőttek, valamint advent utolsó vasárnapján meghitt karácsonyi készülődésre került sor.
További korszerűsítések a KEOP pályázati program keretében
Értesítjük a lakosságot, hogy Új Széchenyi Terv KEOP támogatási rendszeréhez benyújtott „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása Súr Község Önkormányzat épületein” című pályázatunkat az illetékes hatóság 18 161 915.- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A 2014. július 25-i képviselő-testületi döntésünk értelmében a RENALPIN Kft fogja a munkákat elvégezni 14.475.000,- Ft + ÁFA, azaz 18.383.250,- Ft értékben, mint legjobb érvényes ajánlattevő. A támogató határozat szerint 18.161.915,- Ft támogatásban részesültünk, így 221.335,- Ft önerőt kell a beruházáshoz biztosítanunk. Az elnyert támogatás napelemek beépítésére fordítható, melyek a művelődési ház, hivatal és az óvoda tetejére kerülnek fel. Reményeink szerint ez a beruházás legalább olyan mértékben hozzájárul a fenti épületek elektromos ellátásának költségcsökkentéséhez, mint a külső hőszigetelés, melynek hatásár az adott épületeken megfeleződtek a fűtésszámlák.
Önkormányzati választások
Határozatok a 2014-es év önkormányzati választások eredményeiről:
Eredmény megállapító határozat –polgármester választás
Eredmény megállapító határozat – egyéni listás képviselő választás.
Idősek napját ünnepeltük
Október 1. az idősek világnapja. Már több éves hagyomány, hogy önkormányzatunk ebből az alakalomból vendégséggel, zenés délutánnal köszönti településünk szépkorú lakóit. Polgármester úr köszöntőjét követően óvodásaink kedveskedtek műsorral az időseknek, majd a születésnaposok köszöntése, és településünk legidősebb jelenlévő lakóinak köszöntése következett. A délután folyamán minden jelenlévő nagyon jól érezte magát, az ebédet követően táncparketté alakult át a vendéglő egy része, ahol vidáman ropták Szalai Kálmán zenéjére a vendégek, s vendéglátók egyaránt. „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” írta Sütő András. A mi világunk apáink, nagyapáink életével, munkásságával kezdődött. Ők építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg. Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt hitet és bátorságot. Sokan mondják az idősek közül, hogy megették már a kenyerük javát. Megtették, amit várt tőlük a család, a nemzet s most már a pihenés éveit töltik. Aktívan és passzívan, anyai gondokkal, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák, nyújtotta örömökkel, borúval-derűvel morzsolják lassúbbodó tempójú napokat. A mostani ünnepséggel önkormányzatunk a település lakói nevében köszönte meg az ünnepelteknek a példamutatást, az emberi értékeket, melyeket belénk csepegtettek. Honlapunk oldalán is kívánjuk minden érintettnek, hogy jó egészségben, békességben éljék napjaikat, és jövőre újra szeretettel várunk mindenkit a szépkorúak köszöntésén!
Az ünnepségen készült fotók a képgalériában tekinthetők meg, míg a videófelvétel a Súr Tv menüpont alatt található.
Téltemető –tavaszváró február
Mozgalmas februárban volt része településünknek, s elmondható, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találthatott magának való programot a hónap folyamán. Farsangi bálok, téltemetés… szinte minden hétvégére jutott rendezvény.
A mulatságokat a Diákönkormányzat által rendezett farsangi bál nyitotta február 8-án, ahol nemcsak a diákok, hanem a jövőbeli tanulók is kellemesen szórakoztak. A kisebbek nagy izgalommal, titkolózással készültek a bálra, ahol az alsó tagozatosok többnyire mesefigurákat választottak jelmezül, de megjelentek az aktuális sorozatok szereplői is. A harmadik, ötödik és a hatodik osztályosok egy-egy humoros jelenetet adtak elő. Az egyéni jelmezesek versenyét a strucc nyerte, míg a csoportos fellépések közül a zsűri a Súri csillag születik című produkciót tartotta legjobbnak. A jelmezverseny díjait a Szülői Közösség ajánlotta fel. A délutáni programot arcfestés, táncverseny, székfoglaló, limbóverseny és tombolasorsolás gazdagította. A büfé egész délután üzemelt, köszönve a szülőknek, akik finomabbnál-finomabb süteményekkel gazdagították a büfé kínálatát.
Még ki sem hűlt az iskolások után a Művelődési ház, mikor a felnőttek tölthettek el egy estét fergeteges hangulatban a farsangi báljukon. Nagy Zoltán talpalávalói mindenkit megmozgattak, a szünetben pedig tombolán sorsolták ki a felajánlott ajándékokat. S, hogy a mókából nem lehet sosem kinőni, ezt bizonyította, hogy jobbnál-jobb jelmezek vonultak fel a zsűri előtt, melyeket tortával jutalmaztak a szervezők.
Májusi hírözön
Hol terem a májusfa, mosolyt, derűt levelezve? Ahol várja kapujában kislány, nagylány epekedve! Bokréta is rákerül, a nap szeme felderül..”.
Mozgalmas és színes májusról számolhatunk be honlapunk látogatóinak. Bár még áprilist írtunk, mikor április 30-án sok-sok éves hagyományunkat folytatva felállítottuk településünk májusfáját, melynek díszítésénél még a legapróbbak is lelkesen segítettek. Erős férfikezek emelték magasba a sudár jegenyét, hogy egy hónapon át hirdesse a főtéren a természet megújulását.
„Anyukám, ültess gyorsan az öledbe, valami fontosat súgok a füledbe.
Azt akarom mondani, hogy nagyon szeretlek, és fontos, hogy tudd; mit szeretek benned.
Ha a szemedbe nézek, csupa szépet látok, ha a hangodat hallom, csupa jót hallok.
Ha megfogod a kezem, melegséget érzek, ha megsimogatsz, akkor semmitől se félek.”
Falunapi híradó
Június14-én tartottuk településünkön a falunapot, melyre az idei évben önkormányzatunk változatos programokkal készült, hisz ezen a napon került sor a Rendezvénytér-és Szabadidőpark ünnepélyes átadására is, amelyet a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 28.167.360,- Ft-os vissza nem térítendő támogatásával valósítottunk meg. A programok a park kihasználási lehetőségeire is felhívták a vendégek figyelmét, hisz nemcsak a színpadon, hanem a rendezvénytér egész területén zajlottak az események kora reggeltől. A délelőtt folyamán, az aszfaltos pályán lábteniszverseny, míg a kültéri ping-pong asztaloknál asztalitenisz versenyre került sor. A színpad melletti területen a sportlövészetben próbálhatták ki magukat a nevezők, ifi, serdülő és felnőtt kategóriában. A versenyek helyezettjei a tárgyjutalmak mellet erre az alkalomra készült érmeket is kaptak, melyeket Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszony adott át a díjazottaknak a délután folyamán.