Üdvözöljük Súr Község hivatalos honlapján

 

Üdvözöljük Súr község honlapján!

 


 

Magyar (HU) / English (EN) / Deutsch (DE)

There isn't any images, Please upload via modules management in admin section

Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!
Örömmel és tisztelettel köszöntöm Súr község Önkormányzatának Képviselő-testülete és polgárai nevében településünk honlapján.
Bővebben...

Súron járt a Télapó

December 6-án a hagyományokhoz híven településünkre látogatott a Télapó. Fárasztó napját az óvodásoknál kezdte, akik kedves műsorral várták a nagyszakállú kedvencüket. A versekért, dalokért cserébe csomagot kaptak az apróságok, majd egymással versengve foglalták el helyüket egy-egy fotó erejéig a Mikulás bácsi ölében. Kisebb pihenő után az iskola felé vette útját nagy zsákjával a Télapó és először a napköziben, majd az osztályokban osztotta ki a jól megérdemelt csomagokat. A napköziben tejjel és keksszel várták a gyerekek, és versekkel, dalokkal szórakoztatták, de nem maradt el a műsor az elsősöknél sem, míg a harmadikasok furulyaszóval köszönték meg a csomagjaikat. Súron valószínű csak jó gyerekek laknak, hisz az idei éveben sem az oviban sem az iskolában nem került virgács a csomagokba. Reméljük ezt a jövőbeli magatartásukkal meg is háláják a gyerekek. Télapó bácsi munkája itt még nem ért véget, az este folyamán ellátogatott a házakhoz is, ahol személyre szóló meglepetésekkel kedveskedett a kicsiknek.

A Télapó látogatásáról készült fotókat a fotógalériban tekintehtik meg.

Szent Mihály napi hétvége

Szeptember 28.-án az őszi munkálatok méltó lezárásaként nagyszabású szüreti mulatság részesei lehettünk. Kora reggeltől jó hangulatban díszítették a szervezők a Szabadság teret, szőlőlevelekkel körbefonva sátrakat, színpadot. Készülő gulyás illata szállt a levegőben, a nap hétágra sütött, tehát minden ideális volt a készülő ünnephez. Délben már gyülekeztek a helyi és környékbeli lovasok, szekerek. A rendezvény kezdeteképp Sógorka Miklós polgármester úr átadta erre a délutánra a falu irányítását a kisbírónak, aki a felvonulásra, majd az azt követő mulatozásra hívta a vendégeket. 

Bővebben: Szent Mihály napi hétvége

Idősek napja

         „Száguldva vágtat, rohan az idő,          Sorra váltják egymást föl a hetek,   Minden nyár gyorsabb, mint az előző,    Az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et…”

Már hagyománnyá vált településünkön, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. 

Bővebben: Idősek napja

Egy táj, egy múlt, egy hagyomány

Egy település olyan jövőt érdemel, ahogyan megbecsüli múltját

A múlt az, amire építkezni lehet, amiből tanulni kell!

Ezekkel a szavakkal köszöntötte Sógorka Miklós polgármester úr az "Egy táj, egy múlt, egy hagyomány - Egy bakonyalji település: Súr" című kiállítás megnyitóján megjelenteket. A  Kuny Domokos Múzeum időszaki kiállításán köszöntőt mondott Schmidtmayer Richard múzeum igazgatóhelyettese is. A tárlatot A. Pál Gabriella etnográfus nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy a kiállítás  a természet és a kultúra egészét hivatott bemutatni. A mozaikként felépülő bemutatón helyt kap a természet és a kultúra egésze, emberi aspektusok, hitvilág és gondolatok egyaránt. Gyönyörű fotók mutatják be településünket, láthatók a 2010 nyarán feltárt hamvasztásos sírból előkerült őskori edénymaradványok, makettek segítik elképzelni a XX. század eleji parasztházat, vagy az egykori pogánysáncon álló "motte"-t.

A kiállítás vándorkiállítás, településünkön is megtekinthető lesz december elejétől. Így megvalósul az értékek, tudás megismertetése  a helyi közösséggel, hisz ez saját örökségünk,mely segít a alkosság identitásának erősítésében, növeli az otthonunk iránti elkötelezettséget.

Új fogorvosi készülék érkezett a fogorvosi rendelőbe

A lakosság egészségügyi alapellátásának biztosítása az önkormányzat feladatai közé tartozik. Hogy ezt a feladatot is színvonalasan, a lakosság megelégedésére biztosítani tudjuk, döntött úgy a képviselő testület, hogy a Damjanich utcai rendelőt megszüntetve a település központjába alakítja ki az új rendelőt. Az idősek nappali ellátását szolgáló épület átalakítását követően egy tágas, világos váróteremmel rendelkező és fenntartási költségeit tekintve gazdaságos épület várja a betegeket egészségügyi problémáik intézésében.

Bővebben: Új fogorvosi készülék érkezett a fogorvosi rendelőbe