Súr története
"Haladj a régmúlt nyomában mindig,
Hogy a jelen tájékát el ne hagyd.
Ha tudod, hol indulj el a régmúltban,
Fonál mentén haladsz az úton át."
A Bakony vidéke már ősidők óta kedvelt lakóhelye a hódítóknak, betelepülőknek egyaránt. A római korból származó leletek, melyeket a szomszédos községben (Bakonycsernyén) találtak, és a Rómer Flóris által a település határában fellelt cseréptöredékek is ezt bizonyítják. A falut illetően egészen az 1400-as évekig nincsenek hitelt érdemlő adatok, az első okleveles említés (SWR) 1436-ból származik, illetve egy 1438-as feljegyzés áll rendelkezésre az itt élő jobbágyok adófizetéséről. A község neve valószínűleg személynévből keletkezett, de bizonyított tények ezzel kapcsolatban sincsenek. A környező földterületek 1441-től a pálos rendi szerzetesek tulajdonát képezték. A jobbágytelkeken a gabonafélék mellett zöldség-, gyümölcs és kendertermesztés az erdőben fakitermelés, faszénégetés is folyt. A török pusztítás következtében 16. században elnéptelenedett a település, az 1536-os évben keltezett adójegyzék már pusztaként említi a települést, s ezt követően 1650-ig nem is hallani róla. Zichy István III. Ferdinándtól 1650. április 20-án kapott új birtokot, Várpalota várát a hozzá tartozó falvakkal (köztük Súr), s ő utódai között felosztotta igazságosan a területet. Így került a korabeli hiteles jegyzői dokumentum szerint Zichy János gróf birtokába Sur falu az összes pusztáival. A háború, a nyomában érkező járványok, a török hódoltság másfél évszázada alaposan megtizedelték a lakosságot. A Zichyek az 1700-as évektől kezdődően felvidéki szlovák evangélikusokkal telepítették be az üresen maradt pusztáikat. Bár az időpont csak valószínűsíthető, de 1747-től az evangélikus egyház már vezette a betelepültek anyakönyveit. 1765-ben 5 utcája volt a településnek, és az 1787-es népszámlálás szerint a faluban 211 házban 289 család lakott, a népesség pedig elérte az 1349 főt. A XIX. század elejére a település teljesen elszlovákosodott, valószínűleg a rokoni szálak vonzották továbbra is a tót betelepülőket. Az 1848-49-es szabadságharc közvetve érintette a falut, a szomszédos település (Ácsteszér) híressé vált szülöttje Sztancsics (Táncsics) Mihály révén. A település és annak lakosságszáma a II. világháborúig nem sokat változott. A háború idején csupán kisebb jelentőségű harcok folytak a faluban és környékén, de tény, hogy 1944 őszén a helyi uradalmi kastély a nyilas hadvezetés 101. számú bevonulási központja volt. A nyilas hatalomátvétel napjaiban a Hungarista Halálfejes Légió tagjai táboroztak le itt, leventeköteles fiatalokat próbáltak begyűjteni, s aki elbujdosott és megtalálták, vagy megtagadta a parancsukat, azt kivégezték. Sortüzeik nyomát sokáig őrizte a régi szeszgyár fala, ahol márványtábla emlékeztetett a háború rémségeire. Legszörnyűbb tettük talán a gyógyszerész Pálfy Lászlónak és családjának kivégzése volt, melyre a helyi idősek a mai napig borzongva emlékeznek vissza. A háború pusztítása és a fosztogatások sokáig hátráltatták a község fejlődését, de befejeztével Súron is megkezdődtek a gyökeres változások. Államosították az iskolákat, a római katolikus iskolából és az evangélikus iskolából együttműködő hitvallásos iskola alakult. Az alsó tagozat elnöke az evangélikus lelkész, míg a felső tagozaté a katolikus plébános lett. 1948 után az egyház hatásköre már csak a hittan oktatására terjedt ki az iskolában. 1960-ban megalakult a helyi termelő szövetkezet is, mely 1976-ig önállóan működött, majd 1977. január elsejétől öt szomszédos településsel egyesülve Táncsics Mezőgazdasági Termelőszövetkezet néven működött tovább, ácsteszéri székhellyel 1990-ig. A hetvenes években, a körzetesítések végett Súr társtelepülés lett, a közigazgatási központ Ácsteszérre került át, a falu 1990-ben nyerte vissza önállóságát, és az elmúlt húsz év alatt a megújulás útját járva vált komfortossá.
Egy épület, melyre még sokan emlékeznek: a Zichyek által épített kastély:
A fiatalok már nem emlékeznek arra, hogy településünkön hajdan milyen építészeti remek állt. A Zichyek által épített kastély az elmondások alapján gyönyörű 30 szobás épület volt, szép freskókkal, pezsgő élettel.Mintegy 3000 hold szántó, erdő tartozott hozzá, munkát adva a falu lakosságának, vadászatai lehetőséget a birtok urának. 1944-ben a németek befészkelték magukat a kastélyba, vészterhes időket hozva a falura.A háború után egy ideig az Akáról átköltözött Szontágh család birtokolta az épületet. 1963-ból maradtak ránk építészeti szakvélemények, melyekből kiderült, hogy szociális otthont terveztek az akkor már romló állapotban lévő épületbe létrehozni. Mivel a felújítás költségei több mint 3 millió forintba kerültek volna, így elálltak ettől a szándékuktól az illetékesek. Az épület pedig lassan az enyészeté lett.A 70-es évek elején még gyermekek fogócskáztak falai között, majd utasításra 1978-ban megkezdődött az épület lebontása. Építési anyagát széthordták, nagyon sok házban található egy-egy tégla, építőelem, mely innen származik. A mai napig fennmaradt a kastély pincerendszere és bízunk benne, hogy egyszer lesz mód arra, hogy valamilyen formában kézzel foghatóvá tegyük a múlt ezen darabját, ha a kastélyt eredeti állapotában már nem is láthatjuk viszont.
Képgalériánkban ide kattintva megtekintheti a kastélyról fennmaradt fotókat.
Az 1963-ben készült építészeti szakvélemény itt olvasható, a gépészeti szakvéleményt ide kattintva nézhetik meg.
