Állampolgársági eskütétel
„ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” (Tamási Áron)
2014.02.05-én állampolgársági eskütételre került sor településünkön. Ez a nem mindennapi esemény, azért is különleges, mert nem visszahonosításról van szó, hanem egy amerikai állampolgár döntött úgy, hogy magyar szeretne lenni. Diószeghy Alice Ann már évek óta itt él közöttünk, Szőlőhegyen van háza, és ahogy ő fogalmazott, „ahol a házam ott a hazám”. Ez a nap ünnepnap volt, nem csak az esküt tevő számára, hanem minden magyar állampolgár számára. Az érzés, hogy egy más ország állampolgára magyar kíván lenni, s érzelmein, a nemzettudaton túl még jogi köteléket is szeretne létesíteni országunkkal, ez legalább akkora büszkeséggel tölt el bennünket, mint az eskü tevőjét.
Hivatalos történelemkönyveink hiába hirdetik mindmáig, hogy a magyarrá váláshoz mindig is elegendő volt a magyar nyelv tudása, az általa való kommunikáció! Őseink alighanem bölcsebbnek bizonyultak, hiszen, élükön Széchenyi Istvánnal, tudták, nyelvünk tudásával még nem lesz valaki automatikusan magyarrá, mivel: "a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek, és ekképp a magyarul beszélő korántsem magyar még".
Inkább magyar az, aki felvállalja a magyarság múltját, jelenét, jövőjét, nem ítéli azt meg, hanem legjobb tudása szerint részt vesz benne, s nem utolsó sorban, büszke arra, hogy magyar!
Diószeghy Alice egy régen kezdődött hosszú közigazgatási eljárás utolsó állomásához érkezett el ezen a szerdai napon, mikor az állampolgársági fogadalom tétel után kezébe vehette a honosítási okiratot. Ez az okirat számára nem pusztán egy papírdarab, hanem annál sokkal több: immár nemcsak szívben és lélekben vallhatja magát magyarnak, hanem hivatalos dokumentummal is igazolhatja, hogy nemzetünk része, teljes jogú magyar állampolgár!
Ezúton is köszöntjük településünk új magyar állampolgárát, és kívánjuk neki, hogy Magyarország és benne ez a kis falu Súr otthona és hazája is legyen egyben!
Falugazdász ügyfélfogadása Súron
Véradók köszöntése
A Véradók Napja különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életét jelentheti!
Súron járt a Télapó
December 6-án a hagyományokhoz híven településünkre látogatott a Télapó. Fárasztó napját az óvodásoknál kezdte, akik kedves műsorral várták a nagyszakállú kedvencüket. A versekért, dalokért cserébe csomagot kaptak az apróságok, majd egymással versengve foglalták el helyüket egy-egy fotó erejéig a Mikulás bácsi ölében. Kisebb pihenő után az iskola felé vette útját nagy zsákjával a Télapó és először a napköziben, majd az osztályokban osztotta ki a jól megérdemelt csomagokat. A napköziben tejjel és keksszel várták a gyerekek, és versekkel, dalokkal szórakoztatták, de nem maradt el a műsor az elsősöknél sem, míg a harmadikasok furulyaszóval köszönték meg a csomagjaikat. Súron valószínű csak jó gyerekek laknak, hisz az idei éveben sem az oviban sem az iskolában nem került virgács a csomagokba. Reméljük ezt a jövőbeli magatartásukkal meg is háláják a gyerekek. Télapó bácsi munkája itt még nem ért véget, az este folyamán ellátogatott a házakhoz is, ahol személyre szóló meglepetésekkel kedveskedett a kicsiknek.
A Télapó látogatásáról készült fotókat a fotógalériban tekintehtik meg.
Egy táj, egy múlt, egy hagyomány
Egy település olyan jövőt érdemel, ahogyan megbecsüli múltját.
A múlt az, amire építkezni lehet, amiből tanulni kell!
Ezekkel a szavakkal köszöntötte Sógorka Miklós polgármester úr az "Egy táj, egy múlt, egy hagyomány - Egy bakonyalji település: Súr" című kiállítás megnyitóján megjelenteket. A Kuny Domokos Múzeum időszaki kiállításán köszöntőt mondott Schmidtmayer Richard múzeum igazgatóhelyettese is. A tárlatot A. Pál Gabriella etnográfus nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy a kiállítás a természet és a kultúra egészét hivatott bemutatni. A mozaikként felépülő bemutatón helyt kap a természet és a kultúra egésze, emberi aspektusok, hitvilág és gondolatok egyaránt. Gyönyörű fotók mutatják be településünket, láthatók a 2010 nyarán feltárt hamvasztásos sírból előkerült őskori edénymaradványok, makettek segítik elképzelni a XX. század eleji parasztházat, vagy az egykori pogánysáncon álló "motte"-t.
A kiállítás vándorkiállítás, településünkön is megtekinthető lesz december elejétől. Így megvalósul az értékek, tudás megismertetése a helyi közösséggel, hisz ez saját örökségünk,mely segít a alkosság identitásának erősítésében, növeli az otthonunk iránti elkötelezettséget.
Idősek napja
„Száguldva vágtat, rohan az idő, Sorra váltják egymást föl a hetek, Minden nyár gyorsabb, mint az előző, Az időnek nem mondhatsz „állj meg”-et…”
Már hagyománnyá vált településünkön, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket.
Szent Mihály napi hétvége
Szeptember 28.-án az őszi munkálatok méltó lezárásaként nagyszabású szüreti mulatság részesei lehettünk. Kora reggeltől jó hangulatban díszítették a szervezők a Szabadság teret, szőlőlevelekkel körbefonva sátrakat, színpadot. Készülő gulyás illata szállt a levegőben, a nap hétágra sütött, tehát minden ideális volt a készülő ünnephez. Délben már gyülekeztek a helyi és környékbeli lovasok, szekerek. A rendezvény kezdeteképp Sógorka Miklós polgármester úr átadta erre a délutánra a falu irányítását a kisbírónak, aki a felvonulásra, majd az azt követő mulatozásra hívta a vendégeket.
Új fogorvosi készülék érkezett a fogorvosi rendelőbe
A lakosság egészségügyi alapellátásának biztosítása az önkormányzat feladatai közé tartozik. Hogy ezt a feladatot is színvonalasan, a lakosság megelégedésére biztosítani tudjuk, döntött úgy a képviselő testület, hogy a Damjanich utcai rendelőt megszüntetve a település központjába alakítja ki az új rendelőt. Az idősek nappali ellátását szolgáló épület átalakítását követően egy tágas, világos váróteremmel rendelkező és fenntartási költségeit tekintve gazdaságos épület várja a betegeket egészségügyi problémáik intézésében.
Bővebben: Új fogorvosi készülék érkezett a fogorvosi rendelőbe
Helyi Esélyegyenlőségi Program 2022-2027
Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi mentorokról szóló 2021.06.30-án módosított 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján megjelent Belügyminisztérium „Módszertani útmutató a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szempontjaihoz és a program felülvizsgálatához” c. dokumentum szerint átdolgozva, Súr Község Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programban rögzítette az esélyegyenlőség érdekében szükséges feladatait.
Súr Község Önkormányzatának a 2022-2027-es év viszonylatára elkészített Helyi Esélyegyenlőség Programja az alábbi linken érhető el:
Súr Község Helyi Esélyegyenlőségi Programja
További cikkek...
- Településfejlesztési eszközök
- Polgármesteri program 2019-2024
- Képviselő-testületi ülés
- Pályázati kiírás gazdálkodási osztályvezető munkakör betöltésére
- Pályázati kiírás gazdálkodási előadó munkakör betöltésére
- Nyilvános pályázati kiírás üzlethelyiség hasznosítására
- Petőfi emlékév eseményei
- Közmeghallgatás 2024
- Veress Gyula jegyző úr bemutatkozása
- Szociális tűzifa igénylés 2024