Veress Gyula jegyző úr bemutatkozása
Kedves Súri Lakosok!
Őszinte Szívvel és Nagy Tisztelettel üdvözlöm Önöket! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy 2023. október 1-től a Bakonyszombathelyi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó négy csodálatos település nevezetesen Ácsteszér, Bakonyszombathely, Csatka és Súr lakosságát szolgálhatom, mint az Önök jegyzője.
Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutatkozzam. Veress Gyula vagyok 38 éves, nős, egy leány gyermekem van. Pályafutásomat a közszolgálatában közel 15 évvel ezelőtt kezdtem Győr-Moson-Sopron Vármegyében, ezt követően 8 évvel ezelőtt érkeztem Komárom-Esztergom Vármegyébe. Több vármegyében és több hivatalban nagyszerű kollégákkal ismerkedtem meg, akiktől igyekeztem tanulni.
A jegyző elsődleges feladatát a hivatali működés szervezésében, illetve a képviselő testületi munka előkészítésében és segítésében látom. Fontos feladatnak tartom a munkavégzésem során a felettes szervekkel, szakhatóságokkal történő rendszeres kapcsolattartást. Megítélésem szerint kiemelt jelentőséggel bír a Hivatal apparátusának stabilitása és kvalifikáltsága. Célszerűnek tartom a Hivatal dolgozói munkájának összehangolását. Alapelveim: nyitott ajtók, nyugodt légkör, mindeközben tisztelet, becsület s a bizalommal teljes munkatársi kapcsolat. A legfontosabb pedig a törvényesség biztosítása és annak megtartása. Csak az említett tényezők segítségével garantálható az Önök megelégedett kiszolgálása.
Fentieken túlmenően s azt átívelően elmondható, hogy egy olyan korban élünk, amikor csak úgy kapkodjuk a fejünket, hiszen nemrégiben egy járvány gyötörte meg a világunkat, háború dúl a szomszédunkban, földrengések vannak a közelünkben s mindannyian érezzük az energiaválság okozta nehézségeket, de ami igazán fájó, az az, amikor egy szeretett személy elmegy... Egy olyan korban élünk, ahol ember embernek farkasa, s nekünk ennek ellenére emlékeznünk kell rá, hogy emberek vagyunk, s ami fontosabb, hogy embernek kell maradnunk. Az ember természetesnek vesz oly sok mindent az életében, még magát az életét is. De azon túlmenően azt biztosan, ami az övé, amihez sajátjaként ragaszkodik, legyen az akár az egészség, az erő, a fiatalság, a szépség. S amikor telik s múlik az élet, akkor újra értékeli azt, hogy mi az, ami fontos, s mi az, ami nem. S mi az, ami fontos az életben? Egy igaz társ, egy gyermek, egy jó barát, egy jó beszélgetés a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, gyermekünk mosolya, az otthon haza hívó szava, egy pohár finom bor egy finom ételhez ez kell egy igazán megelégedett élethez, s a legfontosabb az maga az Isten hit, enélkül nincs semmi reménye az embernek.
Arra kérem Önöket, hogy vigyázzanak magukra, s ha lehet térjenek be hozzám egy kézfogásra s egy jó szóra. Ha bármiben segíteni tudok, kérem forduljanak hozzám bizalommal. Ácsteszéren az Ácsteszéri és a Csatkai ügyfeleket is fogadom szerdánként 9.00-16.00-ig, Bakonyszombathelyen hétfőn és csütörtökön 9.00-16.00-ig, Súron pénteken 9.00-12.00-ig vagyok elérhető és fogadom a kedves ügyfeleket.
Természetesen szükség esetén bármikor bárhova hozzám bejöhetnek, amiben tudok szívesen segítek.
Bízom benne, hogy Neves Kollégámnak s elődömnek, az Önök szolgálatában méltó utóda leszek.
Jó egészséget kívánva Őszinte Szívvel és Nagy Tisztelettel:
Veress Gyula
jegyző
Szociális tűzifa igénylés 2024
Tisztelt Lakosság!
A helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásáról szóló BM pályázata alapján az Önkormányzat pályázatot nyújtott be, amelynek eredményeképpen 53 m3 tűzifát nyert el. A BM pályázati kiírása alapján az Önkormányzat rendeletet alkotott a szociális tűzifa igénylésének módjáról, és a jogosultsági feltételekről. Az önkormányzat vissza nem térítendő természetbeni támogatásként a rendelkezésre álló keret terhére a szociális célú tűzifa juttatás szabályairól szóló rendeletében meghatározott szempontrendszer szerint az alábbiak figyelembevételével dönt:
(2) A szociális rászorultság megállapítása során előnyben kell részesíteni
a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben szabályozott
aa)aktív korúak ellátására,
ab)időskorúak ellátására,
ac) települési támogatásra (e támogatásban részesülők közül különösen a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésével kapcsolatos támogatásban részesülők) jogosultat.
b) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családot,
c) a 2 vagy több kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülőt.
A kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben, a rendelkezésre álló keret erejéig történik.
Egy kérelmező évente egy alkalommal igényelhet támogatást.
Kérelmenként maximum 5 m3 tűzifa adható.
A szociális tűzifára vonatkozó kérelem nyomtatvány Súr Község Önkormányzata honlapjáról az alábbi linken letölthető:
Kérelem szociális tüzifa igényléséhez
vagy a hivatalban személyesen átvehető.
A kitöltését követően a Községházán személyesen, ügyfélfogadási időben lehet benyújtani első körben
2024. október 18. napjáig.
A határidőt követően nem áll módunkban további kérelmeket befogadni.
Súr, 2024. szeptember 4. Tisztelettel:
Sógorka Miklós
polgármester
Tájékoztatás ebösszeírásról
TÁJÉKOZTATÓ EBÖSSZEÍRÁSRÓL
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B.§ (1) bekezdése értelmében 3 évente ebösszeírást kell végezni. Községükben ebösszeírás 2020-ban volt, ezért Súr Község Önkormányzata ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel 2023. szeptember 20-tól 2023. október 13-ig terjedő időszakban Súr község közigazgatási területén tartott ebek vonatkozásában ebösszeírást végez.
Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.
Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik.
Az ebösszeírás során az ebtartóknak ebenként egy adatlapot ún. „Ebösszeíró adatlap”-ot kell kitölteni. A tájékoztatáshoz csatolt ebösszeíró adatlap kitöltéséhez az oltási könyvben szereplő adatok nyújtanak segítséget.
Egynél több eb tartása esetén további ebösszeíró adatlap beszerezhető:
- Súr, Községháza (2889 Súr, Szabadság tér 1.) „
- vagy letölthető az alábbi linkre kattintva: Ebösszeíró adatlap 2023
Az ebösszeíró adatlapot ebenként kitöltve az alábbi módokon lehet benyújtani:
- Postai úton a Bakonyszombathelyi Közös Önkormányzati Hivatal Súri Kirendeltsége, 2889 Súr, Szabadság tér 1. címre történő megküldés útján.
- Személyesen a Községháza épület főbejáratánál elhelyezett gyűjtőládába helyezéssel.
- A kitöltött, aláírt kérdőívet beszkennelve, vagy fotózva az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.címre történő küldéssel.
Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2023. október 13.
Felhívom továbbá az ebtulajdonosok figyelmét, hogy - a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet 17/B § (10) bekezdése értelmében a négy hónaposnál idősebb eb csak mikrochippel megjelölve tartható.
Kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott ezen kötelezettségének még nem tett eleget, úgy szíveskedjék a mikrochippel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.
Az ebösszeírás során mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő ebeket, valamint a korábbi ebösszeírások alkalmával már bejelentett ebeket is be kell jelenteni.
Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az eb tulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni.
Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát az önkormányzat ellenőrizni fogja!
Felhívom a Tisztelt Ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. A bírság legkisebb összege az állatok védelméről és kíméléséről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 43. § (1b) pontja, valamint az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. mellékletének d) pontjában foglaltak értelmében 150.000 Ft.
Együttműködésüket köszönöm!
Súr, 2023. szeptember 20.
Tisztelettel:
Sógorka Miklós
polgármester
"Ha Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta"
200 éve született Petőfi Sándor a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.... ez idő alatt sokat változott a világ, a haza és szülőföld. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan önkormányzatunk pályázott a Nemzeti Kulturális Alap „Velünk élő Petőfi” pályázatára és 600.000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültünk. Az elnyert összegből a 2023-as emlékévet szeretnénk színes programokkal emlékezetessé tenni, melyek között szerepel mozgás, játék, kézműves foglalkozás, zenés előadás, szavalóverseny és alkotói pályázat egyaránt.
Az programsorozat megnyitásaként január 1-én a költő születésnapján „Petőfi futást” szervezett önkormányzatunk, melynek helyszíne –nem véletlen- a település Petőfi utcai szakasza volt és stílszerűen a résztvevők 1823 méteren futottak, kocogtak vagy éppen sétáltak. A közös megmozdulást követően az általános iskola udvarán koccintottunk az új esztendőre, beszéltük át az új év terveit, majd egy rögtönzött focimeccsre is sor került. Bízunk benne, hogy az emlékév rendezvényei között mindenki talál majd érdeklődési körének megfelelőt és jelenlétével megtiszteli programjainkat!
7határon át kerékpároztunk
A KTI Közlekedéstudományi Intézet egy év kihagyás után 2022-ben újra meghirdette a Kerékpárral 7határon át pályázatát, melynek célja a környezettudatos szemléletet erősítése mellett a határokon átnyúló kerékpáros túrák, programok megvalósításának támogatása. Önkormányzatunk a pályázaton 500.000.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el, melynek segítségével megvalósítottuk a Zöld Zalából Szép Szlovéniába kerékpáros rendezvényt. A három napos program során a résztvevők szebbnél-szebb tájakat hódítottak meg kerékpárjaikkal. Megismerkedtek a fazekasok munkáival, bejárták a természeti értékekben gazdag, számos ritka növény- és állatfajnak otthont adó Őrségi Nemzeti Park dombjait, megismerték a tájegység építészeti remekeit, templomokat, kastélyokat és a hét, jellegzetes őrségi településből, szerből álló Szalafő Pityerszer névre hallgató tájegység skanzenét.A néprajzi szempontból is egyedülálló vidék, önálló, sajátos kultúrával rendelkezik, melyet az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évekbeli állapotban mutattak be. A hétvége maradandó élménye volt a szombati „nagytúra” mikor Szlovénia határmenti településire gurultak a kerékpárok. Megcsodálták a négy országra mutatót kilátást a Vináriumból, a Bakonaki tó energiaparkjában feltöltődtek, kiélvezték a vidék gasztronómia élményeit is. Ezernyi apró csoda várta túrázóinkat a három nap alatt, és bízunk benne, hogy a jövőben újra lesz lehetőség tekerni kerékpárral 7határon át!
Nagy "Turista érem" Súron

Hirdetmény - tornaszoba építési engedélye
a 2889 Súr, Petőfi S. u. 45-47. szám és 547/1 hrsz. alatti ingatlanon Tornaszoba építési engedélyezési eljárás ügyében ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY HATÁROZAT itt letölthető. (az „építési engedély határozat” szövegre kattintva letölthető az engedély).
További cikkek...
- Miki süti -településünk új szolgáltatása
- Meghívó lakossági fórumra
- A Településfejlesztési koncepció kapcsán várjuk a lakosság véleményét
- Üzemlátogatáson a súri diákok
- Állampapír és befektetés díjmentesen és kényelmesen otthonról
- Elektronikai hulladék gyűjtése településünkön
- A Föld napja - online vetélkedő
- Tájékoztató hivatali ügyfélfogadásról
- Tájékoztató helyi adók elektronikus befizetési lehetőségéről
- Tájékoztatás ügysegédi kijárásról